Spanyol Mesterk Tornája 2018 Valencia

A csodálatos Valencia és a kihagyott esélyek. Squash verseny beszámoló

Valencia gyönyörű. Kedvenc városomban űzni kedvenc sportomat a családom bátorításával kísérve: ez olyan közel áll a tökéletes hétvégéhez, amennyire csak lehet. 3 órás repülőút után megérkeztünk, a szervezők jóvoltából egy lelkes helyi fallabdás várt minket a reptéren és fuvarozott el a K7 squash, padle és tenisz klubba.

Első ellenfelem Patric Leppelt, német játékos volt. A mérkőzést 3:0 arányban sikerült megnyernem, bár a játék képe nem volt ennyire homogén. Az első szettben hibátlanul hoztam a régóta sulykolt és gyakorolt alapjátékot, ami be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, de a következő szettben már előtört a mélyen elnyomott varázsló és kezdődött a rosszul kivitelezett varázsütések és az azok eredményeként elkerülhetetlenül kialakuló futásos mentések fárasztó időszaka.

Csak a harmadik játszma közepére sikerült újra visszatérnem a megfelelő ritmusú és hosszúságú ütésekhez és végül szettveszteség nélkül hozni ezt a meccset.

A 16 közötti mérkőzést egy helyi játékos, Adolfo Hernandez ellen játszottam. Az előző meccs fókuszvesztéses hibájából okulva ezen a mérkőzésen egyetlen célt tűztem ki: minden körülmények között tartom magam ahhoz a játékhoz, amiről tudom hogy a legképzettebek ellen is hatékony. Hosszú, pontosan hátra ütött labdák, kidolgozott helyzetek és azok majdnem tökéletes kihasználása: ezek voltak a játékom alappillérei.

Adolfo nagyon „kellemes” ellenfélnek bizonyult, mert bár nagyon jól állta a sarat és a fent említett taktikát, de érdemben ellene tenni nem sokat tudott. Rengeteg lábmunkával, színvonalas labdamenetekkel próbált visszavenni valamennyit előnyömből, de a sziklaszilárd fókuszáltság ezúttal kitartott és egy újabb, szettveszteség nélküli 3:0-ás győzelmet eredményezett.

Izgatottan várom a holnapot, amikor azzal a David Febrer nevű, szintén spanyol versenyzővel küzdünk majd a legjobb 4 közé jutásért, aki ma nagyon szoros, 5 szettes csatában győzte le Volker Knert. Vele tavaly a budapesti Hungarian Masters-en egy szintén döntő szettes meccset vívtunk, amit akkor én nyertem.

David Febrer-Peter Nagy [3/4]11-3 9-11 5-11 11-6 11-7

Már a bemelegítés során éreztem, hogy pontatlanok az egyeneseim, nem tudom a falon tartani a labdát. Ez azért volt baljós, mert David balkezes, így a rengeteg kereszt mellett a tenyeres hosszú ütések határozzák meg majd a mérkőzés kimenetelét. Sajnos így is lett.
Az első játszmában nem találtam a labdát, ha teljesen őszinte akarok lenni. 0:5, aztán 1:6 oda… nem tudtam felvenni a ritmust. Mindössze 3 pontot szerezve ment el az első játszma, ami később végzetesnek bizonyult, hiszen ellenfelemnek szinte semmilyen fizikai ráfordításába nem került, ezért a döntő szettben fittebb tudott maradni. 0:1
A második szettben már magamra találtam, több taktikai elem próbálgatása után arra jutottam, hogy legeredményesebben akkor tudom javamra fordítani a meccset, ha tempósan, derék magasságban ütöm tenyeres oldalon hátra a labdát. Ekkor jól tudtam kontrollálni a játékot és David is deffenzív ütésekre kényszerült. 1:1
Ezt a taktikát használva a harmadik szett már viszonylag könnyű volt, kontroll alatt tartottam és kihasználtam a játék kínálta lehetőségeket. Úgy tűnt, hogy ezt a taktikát folytatva már nem lehet gond. 2:1
A negyedik szett hozta sajnos a fordulatot. Lassan de folyamatosan romlottak a kereszt és a tenyeres egyeneseim, ami a t-vonalig ütött labdákat eredményezett. Ezeket David gond nélkül vadászta le és váltotta pontra. Sokadszorra is átvert finoman megütött kis boastjaival és rengeteg átlót futtatott velem. Ezeknek a nagy futásoknak lett sajnos az eredménye, hogy a negyedik szett végére mindkét vádlim görcsölni kezdett. 2:2
A döntő szett elejét szerettem volna megfogni, de nem jól indult. Nem tudtam elég mélyen hátra tolni az egyeneseket és a nagy futásokra már nem volt „futómű”: mindkét vádlim begörcsölt. Küzdöttem ugyan, de már csak a becsület és sportszerűség jegyében, hiszen a rutinos „öreg róka” is megérezte a vérszagot és mindent megtett, hogy pokollá tegye az életem. Sok rövidítés, sok átló, pontosan lerakott labdák: változatos és gyilkos játék lett a vége, ahol sajnos én lettem a vágómarha… ?
Mindent összevetve nincs mit szégyellnem, hiszen nagyszerű mérkőzésen, rendkívül sportszerű ellenféllel szemben, viszonylag jó játékkel maradtam alul. Nagy tanulság, hogy 50 felett pontosan megtervezett fiziológiai egyensúllyal kell egy versenyt levezényelni. Pótolni folyamatosan az elvesztett ásványi anyagokat és folyadékot.

Guillaume Lahourcade [1]-Peter Nagy [3/4]11-9 9-11 7-11 4-11

A David elleni gyilkos meccs után szembenézni az első kiemelttel: nagyjából lehetetlen küldetésnek tűnt. Tartottam attól, hogy a vádlim nem fogja sokáig bírni a terhelést és újra begörcsöl. A két mérkőzés közötti időt egyrészt arra használtuk fel, hogy egy zseniális all you can eat étteremben megebédeljünk minden földi jót, másrészt feleségem gondos kezekkel vette ápolásba vádlimat és ősi magnézium oldattal pótolta a görcsöt okozó hiányát ennek a fontos ásványi anyagnak. (Mindenkinek ajánlom, bár nem könnyű beszerezni. Bőrön át felszívódva azonnal hat) Időközben megittam egy liter vízben feloldott két tasak magnézium port és két Calcium pezsgőtablettát… nem bíztam a véletlenre, de izmaim meg is hálálták a törődést és egyetlen egy görcsöt sem produkáltak.
A meccs: Guillaume veszedelmes ellenfél, pontos, gyors és tapasztalt. Mostanában nincs a csúcson, ezt mutatja a tény is, hogy első kiemelt létére kiesett a főágról és az 5-8 helyért játszik. Tudtam, hogy ellene (sem) semmilyen trükköt, varázs megoldást nem szabad erőltetni mert nem csak pontosan olvassa de rögtön bünteti is ezeket. Így maradt a stabil alapjáték, ami ezúttal parádésan sikerült is. Az első szett nagyon szorosan bár, de elment, sokkal inkább köszönhetően az ellenfél túlzott tiszteletének, semmint a tudás béli különbségnek. 0:1
A második játszmára kialakult a játék végleges képe. Hosszú alapütések, pontos rövidek és folyamatos fókusz. Működött is, mint mindig, ha nem verem meg magam azzal, hogy eltérek ezektől a nagyon fontos alapelvektől. A kiegyenlítés önbizalmat is hozott, amire a David ellen elvesztett mérkőzés után nagy szükségem is volt. 1:1
A következő játékban nagyon nagy arányú vezetésre tettem szert a megbízható alapjátéknak köszönhetően. 10:3-as állásnál éreztem, hogy Guillaume szeretné már nagyon maga mögött tudni a szettet és a következő játszmára összpontosítani. Nem tettem meg neki ezt a szívességet. Jól tudtam, hogy egy esetleges 5. szett során mennyire fontos a lábakba tett méterek száma. Így aztán egy könnyű ejtés helyett fej fölé emelgetett labdákat dobáltam, amik túl nagy vonzerőt jelentettek ellenfelemnek, nem is tudott ellenállni a kísértésnek, és mindért el is ment. Erősen beütött röptéi az én malmomra hajtották a vizet…
10:7-ig engedtem, hogy 6-8 ilyen munkás ütést bevigyen, majd befejeztem a szettet. 2:1
A harmadik szettre egy reményvesztett ellenfél jelentkezett játékra. Lógó ütő, hátul maradt, nem futó játékos… mindent megtett, hogy elhitesse, nem is érdekli a meccs tulajdonképpen. Majd azt vettem észre, hogy egy aknára lépett gepárd fürgeségével száguld el mellettem… régi, sokszor látott, bár nem túl elegáns taktikai elem ez. A „hattyú halála”, majd az esetleg elbizakodott ellenfél gyors lerohanása. Azonban a magyar seniorokon edzett versenyzőnek nem lehet újat mutatni: egy jó szakmunkás alaposságával tettem a dolgom és nem hagytam meghatni magam ellenfelem előadásától. Meg is lett az eredménye, ez a szett volt a legsimább. 3:1
Nem túl sportszerűen Guillaume elviharzott a mérkőzés után azonnal, dacára a szabálynak, hogy a vesztes köteles vezetni a következő mérkőzést. (Amit így természetesen én tettem meg.)

Idő közben David simán legyőzte a Guillaume-ot verő német játékost, így döntőt játszik holnap. Ha sikerült volna azt a hiányzó pár pontot bevinnem ellene, ez holnap az én döntőm lehetett volna. Nem baj, legközelebb! Remélem spanyol barátom behúzza a megérdemelt első helyet, enyhítve ezzel vereségem fájdalmát! Hajrá David!!!

Peter Nagy [3/4]-Olivier Collignon [5/8]9-11 11-9 11-9 11-5
Az 5. helyért folytatott küzdelem változatos, nehéz meccset hozott. A torna -számomra- utolsó találkozóját egy francia játékossal vívtam, aki kemény, tempós, de mégis pontos ütésekkel lepett meg. Gyenge pontja volt ugyan, hogy kevésbé robbanékony fizikummal rendelkezett és a gyors kitörések és irányváltások nehezebben mentek neki, mint nekem, de ezeknek a hátrányoknak a kihasználását precíz ütéseivel szinte lehetetlenné tette az első játszmában. Bár nagyon szoros eredmény született, de végig Oliver irányított. 0:1
A második szettre sikerült belőnöm a pálya két hátsó sarkát és távol tartanom ellenfelemet a veszélyzónától. Fej-fej mellett haladva jutottunk el a szett végéig, amit sikerült javamra fordítanom. 1:1
A következő szett elején már megmutatkozott a különbség állóképességünk között. Partnerem egyre több labdára érkezett késve, pontatlan ütéseit lehalászva kényszerítettem egyre több futásra, ami természetesen a súlypontok egyre nagyobb eltolódását eredményezte a javamra. Bár az eredmény még mindig szoros játék képét sejteti, ezt a szettet már én irányítottam. 2:1
A negyedik játékban már egyértelműen kontroll alatt tartottam a játékot, egyszerű és eredményes megoldásokkal gyűjtöttem be a pontokat és végül a szettet is. 3:1

Ezzel a mérkőzéssel biztosítottam 5. helyemet a tornán, ami kissé elmarad elvárásaimtól. Kicsivel jobb formaidőzítéssel, odafigyeléssel döntőt játszhattam volna, ami lényeges különbség. Nagy tanulság, hogy sokszor egy-két ponton múlhat egy torna végkimenetele, így nem szabad egyetlen percig sem kiengedni vagy könnyelműsködni, mert az később megbosszulhatja magát.  Az egyetlen megingásom a David elleni mérkőzésen volt, igaz, visszanézve ő volt a torna legnehezebb ellenfele. Sajnos teljesen borult a papírforma, hiszen végül David is elbukott egy számomra ismeretlen német játékossal szemben a döntőben.

Valencia – squashuto.hu

Off topic, de mindenképpen szólnom kell a Valencia-i mentalitásról, az itteni emberek hihetetlen életigenlő, kedves és pozitív hozzáállásáról a hétköznapokhoz, és úgy általában mindenhez. Bármikor jöttünk ide, mindig folyamatos fesztiválba csöppentünk. A lezárt főutcán ünneplő, táncoló tömeg éjfél tájban már inkább megszokott, mint meglepő. Most éppen valami tűzzel kapcsolatos ünnepsorozat kezdődik, ami azt eredményezi, hogy boldog-boldogtalan petárdázik, tűzijátékokat lövöldöz napestig… és itt a napestig nem irodalmi fordulat: életemben először láttam központilag szervezett, sokezres tömeg előtt megtartott tűzijátékot – fényes nappal!! Valenciában ez is megtörtént. A város főterén, hatalmas tömeg előtt durrogtak a töltetek úgy 40 percen át, mindössze füstöt és hangot produkálva… nekünk, augusztus 20.-án szocializálódott magyaroknak ez minimum fura, nekem, aki 16 éves felrobbantottam a gimnáziumot Miskolcon, hazaérkezés. Két napig jártam a várost fülig érő szájjal és robbantgattam, ahol csak eszembe jutott. Ha a helyi 4-5 éves gyerek kezébe adják két méterre álló szüleik a gyújtózsinórt és önfeledten örülnek minden pukkanásnak, akkor talán mégsem bennem van a hiba… és nem volt egyetlen sérülés, kilőtt szem, leszakadt ujj… nem ma kezdték. Szigorúan szabályozott, ki milyen pirotechnikát vehet, de nem is ez a lényeg. Nem a tiltás, a felelős nevelés jelenti a megoldást.
Természetesen újra ellátogattunk a Biopark Valencia állatkertbe, ami Európa legszebb ilyen létesítménye, kötelező programpont, ha valakit erre a tájra vet jó sorsa. Ebben a viszonylatban is lehet tanulni a spanyoloktól.
Ezúttal ugyan nem autóval közlekedtünk, mint legutóbb, de egy másik szerethető tulajdonsága az ittenieknek a közlekedési morál. Első látásra kaotikus, 4-5 sávos körforgalmak, ahol gyakorlatilag nem lehet logikát felfedezni a be- és kisorolás elsőbbségi rendszerében. Ha a jobb szélső sávból szeretnék kihajtani, rám dudálnak és majdnem elkaszálnak. Ugyanakkor a belső sávból -számomra tökéletesen érthetetlen okból- pedánsan kiengedik az index nélkül jobbra húzódó autóst, aki elhagyja a körforgalmat. Aztán egy nagyon rövid idő alatt megérzi az ember, hogy itt tulajdonképpen mindenki figyel mindenkire és valami egységes áramlása van a közlekedésnek, aminek -szemben sok más várossal, mint pl Budapest- fő mozgató rúgója nem az agresszivitás, hanem a Vida loca, a bolond élet megélése, élvezete, egyfajta mediterrán flow… imádni való.
Hétfő reggel a szervező házaspár maga vitt ki minket a repülőtérre, ahol lassan de biztosan visszaszivárgott életünkbe a Valencia-mentes magyar valóság, ahogy egyre több magyar (kötő) szót hallottunk magunk körül.
Egy biztos: Ha valahol élni tudnék hazámon kívül az a forró tengerparttal, robbantgatós polgárokkal, eszméletlen paelákkal teljes Valencia lenne.